Március

10

2018

TAVASZ 2018

Idén nagyon nehezen akar megérkezni a tavasz.  Pedig én már hetek óta csalogatom a púder- natúr tavaszi kollekciómmal. Még a nyuszi figurám is megújult picit a tavasz tiszteletére. :) A tavaszi ajtódíszek  a karácsonykor már jól bevált rétegelt fa lemez alapra készültek, nekem nagyon nagy kedvencem ez a natúr koszorúforma, bármilyen alkalomra, évszakra gyönyörűen lehet felöltöztetni. Az eddigi szezonokban mindig akadt 1-1 kedves vásárló, aki Emily-s ajtódíszt szeretett volna, így idén őt is bevettem a kollekcióba, és legnagyobb örömömre ő a legnépszerűbb. Köszönöm ,hogy szeretitek:) Nekem a nyuszifejes ajtó/fali dekor a kedvencem most, ami natúr és fekete sapkával is szerepel a Shop-ban, illetve a tavaszi Magnolia csomag, ami egy vadonatúj zsebtükröt, és egy hozzá illő pillangós könyvjelzőt tartalmaz. Szerintem húsvéti ajándéknak is remek, de az anyukák is meglephetik vele magukat! Vidám, napsütéses márciust kívánok Nektek! 

Március

2

2018

KOKÁRDA 2018

Tavaly nagyon szerettétek az alternatív kokárdámat, és rengeteg    kérés érkezett, hogy idén legyen fiús változat is. Hát lett! :) De akkor már készítettem új lányosat is, hogy szépen párban lehessenek. Idén mindketten a Nemzeti Múzeum előtt állnak, és nagyon boldog vagyok, hogy ismét volt lehetőségem fotóhátteres grafikát készíteni, ami nekem az abszolút kedvencem. A Shop Tavasz menüjében még néhány napig elérhetőek a kitűzők, ha szeretnétek, akkor csapjatok le rá, mert vészesen fogy a limitált készlet. :)

 

Január

20

2018

ESKÜVŐ 2018

Mától elérhető a 2018-as esküvői Magnolia kollekció a Shop-ban!
A tavalyi évhez képest az a legszembetűnőbb változás, hogy ettől a szezontól kezdve nem készítek meghívókat és  kiegészítő termékeket( ültető, menü, asztalsorszám...) ​​​​​​Ezekkel a klasszikus esküvői grafikai anyagokkal rengeteg fiatal és tehetséges alkotó foglalkozik manapság, így én inkább arra a területre szeretnék mostantól koncentrálni, ami hozzám és a profilomhoz sokkal közelebb áll : a torták és a desszertasztal kiegészítőire, illetve az egyedi grafikás termékekre. Tortadekorációk, sütitáblák, tortatáblák,  esküvői hűtőmágnesek, de egészen különleges termékek is akadnak, úgy mint az esküvői konzervdobozos autódísz vagy a fotózási kellékek. Igyekeztem sokkal színesebb választékot adni ezekből a termékekből , mint eddig: 5 különféle stílusban alkottam, így már nem csak vintage, de rusztikus és bohém termékeket is találtok a kínálatban. Minden esetben komplett termékcsaládok születtek, így a desszertasztal valamennyi kiegészítőjét megtaláljátok ugyanazzal a grafikával, hogy tökéletes legyen az egység és a harmónia. A fotó  alapján készülő egyedi grafikás termékek népszerűsége évek óta töretlen, így idén is készül belőlük tortadekor, hűtőmágnes ,sőt  újdonságként  A4-es plakát is. Ezek akár nászajándékként is remekül megállják a helyüket, hiszen nehéz lenne ennél egyedibb, személyre szólóbb  meglepetéssel kedveskedni az Ifjú Párnak. 

December

1

2017

NAPTÁR 2018

Elkészült a jövő évi Magnolia naptár, már elérhető a Shop-ban!
Hűen a hagyományokhoz, idén is A6-os méretű asztali naptárt készítettem. Ebben az évben a  már megszokott fa sín egy kisebb, kecsesebb változatra cserélődött, amitől sokkal csajosabb lett a naptár megjelenése. A koncepcióm az volt, hogy minden hónaphoz egy kedves kis  üzenetet társítsak. Gondosan válogattam össze őket, hogy kellően motiválóak, csajosak és aranyosak legyenek. Remélem sikerült!  A naptáron végigvonuló figura természetesen idén is Emily, és nekem külön kedvencem a pöttyös csomagolás:) 

 

 

Junius

30

2017

BABAKÁRTYA

Nagyon nagy örömmel mutatom be Nektek a most megjelent új termékemet, a Babakártyát! ❤ 
Már hónapokkal ezelőtt megszületett az ötlet, csak a folyamatos időhiányom miatt eddig csúszott a kivitelezés. 
A babák fotózásához használható 20 darabos kártyacsomag 2 féle verzióban készült el: a kislányoknak  rózsaszín, a kisfiúknak menta színben. Nagyon sokféle kivitelben érhetők el ezek a manaság
divatos úgynevezett "milestone kártyák" az érdeklődők számára,
én picit másmilyennek képzeltem el az én változatomat.
Elhagytam a babás motívumokat, és bátran nyúltam a fekete színhez.Egy nagyon letisztult, skandináv stílusú pakkot képzeltem el, sok-sok pöttyel, csíkkal és egyéb egyszerű mintákkal.
Alapvetően a mintákra és a tipográfiára helyeztem a hangsúlyt, szerettem volna, ha itt most a betűk a főszereplők, nem kis macik, nyuszik, pillangók.

Junius

21

2017

HUNGARY

Már a webshop-ban is elérhető a legújabb Hungary-s hűtőmágnes! A mi csodás Parlamentünk előtt pózoló Emily szuper ajándék lehet akár az ide látogató külföldi barátoknak, rokonoknak, ismerősöknek, de ha külföldre utaztok látogatóba, ott is biztosan nagyon megörülnek majd neki. Csak csendben súgom meg ,hogy egy cuki, pöttyös csomagolásban küldöm, így már tényleg csak át kell adni a tökéletes magyarországi szuvenírt ;)

Junius

9

2017

ESKÜVŐI HŰTŐMÁGNES

Kétségkívül az egyedi grafikás hűtőmágnes az idei esküvői szezon legkedveltebb terméke a Magnolia Shop-ban.Eredetileg köszönőajándéknak találtam ki, miután tesókám esküvőjén élesben teszteltük, és nagy sikere volt.Azoknak a pároknak lehet ez egy remek megoldás, akik az egyedi grafikás meghívómat rendelték meg a nagy napra, mivel így felhasználhatják az akkor már elkészült grafikájukat, és kedvezményes áron juthatnak hozzá a mágnesekhez. A meghívóhoz illeszkedő vintage, zsákvászon háttérel készítem őket, de egyedi kérésre változtathatunk a színeken is. A grafika itt is, mint mindig, fotó alapján készül, de az ötlözékeket, hajakat teljes egészében Ti választhatjátok meg. Sokszor a családi kedvencek is a portréra kerülnek, cicák, kutyusok, sőt tesóméknál az imádott papagáj is ott feszít az Ifjú Pár mellett. Örök emlék, és egy kedves ajándék a vendégeitek számára.

Május

17

2017

START

Hát akkor kezdjük!

Induljon a Magnolia Shop most már igazi, rendes webáruházként! Nagyon nagy pillanat ez az életemben, mert  még 1 évvel ezelőtt sem gondoltam, hogy valaha ekkora igény és érdeklődés övezi majd a bohókás kis cuccaimat, hogy ez megtörténhet. Hosszú hetek kemény munkája, sok ötletelés, sok tervezés után ma büszkén indítom útjára ezt az oldalt, mert pontosan olyan lett, amilyennek megálmodtam.Nekem ez a weblap ügy is egy nagyon komoly grafikai és design kihívást jelentett, mert nagyon konkrét elképzelésem volt arról ,hogy nem szeretnék a ma divatos webdesign stílusba beleszürkülni, én valami mást szeretnék.Valamit, ami tükrözi a márkámat, az elveimet, a letisztultságra, harmóniára való törekvésemet. Végigpróbálva rengeteg előregyártott sablont , még csak nyomokban sem érinettük azt a világot, amit én elképzeltem.